Tisztelt Doktor úr! Nem tudom, hogy kóros-e az, ami a kisfiam története. A gyerekorvos szerint nem, nem szeretném egy orvos válaszát megkérdőjelezni, de megerősítést szeretnénk. A kisfiam 7 éves most. Most első osztályos. A vélt probléma több, mint egy évvel ezelőtt kezdődött - 2015. október -, amikor az oviban utolsó éves volt, tehát nagycsoportos. Az ovis csoportba nyugodt, nem agresszív, normálisnak mondható gyerekek jártak. Utolsó évben bekerült a csoportba egy agresszív gyerek, aki állandóan verekedett, csúnyán beszélt, rendbontó volt, kezelhetetlen. Az én kisfiamat is elkezdte piszkálni. Elláttam jó tanácsokkal. Észrevettem, hogy 2015. október környékén napközben bement egy pár csepp vizelet az alsónadrágjába. Nem szídtam le, nem piszkáltam, nem szégyenítettem meg, semmi negatív dolgot nem tettem emiatt. Csak elkezdtem vele erről beszélgetni. Állítása szerint nem is érezte, hogy bement, csak amikor már ott volt. Cseppekről van szó, nem teljes vízelet ürítésről. Éjszaka soha nem történt ilyen. Az esetek 90%-ban pedig sportolás közben - torna óra. Szerencsére még soha nem vették észre ezt a társai. Elmentem már tavaly is orvoshoz ezzel, de nem találtak gyulladást, azt mondták, hogy ne foglalkozzak vele, és olyan nincs, hogy nem érzi. Nem fordult elő sűrűn, volt úgy, hogy hetente egyszer, aztán 2 hetente egyszer, aztán tavaly 2016. februárban ez teljesen el is múlt. Én arra gondoltam, hogy a piszkálást hatott ki rá lelkileg így, mert érzékeny lélek, és napi szinten voltak kisebb-nagyobb piszkálgatások. Elkezdődött az iskola, és 2016. októberében újra előjött a probléma. Orvostól ugyanezt a választ kaptam, mint korábban. Most az osztályban vannak olyan kisfiúk, akik - itt már több, nem csak egy -, akik piszkálgatósak, verekedések, rendbontók, és szintén megtalálták a kisfiamat. Hetente egy alkalommal egészen biztos, hogy mikor a tesi cuccát teszem rendbe, akkor pisi szagú. Ne foglalkozzak vele, majd megnyugszik, és megerősödik a kis lelke, vagy ezért ezzel már szakorvossal kellene fordulnom? Válaszukat és segítségüket előre is köszönöm! Egy anyuka
Renáta
Tisztelt Anyuka!
Természetesen nem kizárt, hogy a probléma lelki eredetű. A pszichés eredet viszont csak abban az esetben mondható ki, ha a szervi oldal kizárásra került. Javaslom, hogy keressenek fel specialistát, aki a leletek alapján el tudja dönteni, hogy szüksége van e további vizsgálatokra, esetleg kezelésre vagy a Tréning program segíthet-e a panaszok megszüntetésében. Budapesten a SOTE I Gyermekklinikán Dr. Kelen Katát, Pécsett Dr.Lakatos Orsolyát, Szegeden Dr. Sinkó Máriát javaslom.
Dr. Oberritter Zsolt PhD