Kérdezz-Felelek
-
11 éves fiam középsúlyos értelmi sérült (genetikai anyagcserezavar betegsége van – SLO szindróma). Vizelettartásra vonatkozóan évek óta szobatiszta, nem visel soha pelenkát. A székletürítés sajnos egy más tészta, azzal csak kisebb és átmeneti sikereink voltak. A szindrómájából fakadóan lassabb a bélmozgása, babakora óta székrekedéses, ritkábban ürít székletet, mint mások, és az is nagyon száraz, darabos. Sajnos a wc-re ülés mumus nála, ezért átmeneti megoldásként a pelenka stratégiát igyekszünk jrlenleg nagyobb elánnal alkalmazni, melynek lényege, hogy szóljon, ha úgy érzi megjött az ihlet, feltesszük a pelenkát, amikor kell, és csak akkor. Ennek következmenyeként azt vettük észre, hogy tartogatja a székletet, ami az eddiginél is extrémebb székrekedéshez vezetett az utóbbi hónapokban: 4-5 naponta ürített sokszor csak kúp segítségével irreálisan hatalmas mennyiségű kemény, száraz és darabos székletet. Ezzel párhuzamosan, vagy talán már kicsit korábban vizelet tartási zavarok is jelentkeztek. Eleinte csak időnként vesztett akaratlanul vizeletet, néha csak cseppeket, sokszor azonban olyan mennyiségeket is, mely miatt át is kellett már öltöztetni. Jelenleg ott tartunk, hogy a székrekedést igyekszünk kezelni, most sincs minden nap ürítés, de legalább nem száraz, kemény. A vizeletelszivárgás viszont semmit nem javult, sőt meglátásunk szerint csak rosszabb lett. Mostanra gyakorlatilag minden nap legalább 1x lassan elfolyik akaratlanul a vizelete. Nem tudjuk igazán semmihez kötni, hogy mitől függ. Otthoni körmyezetben nagyon ritkán fordul elő, de ha pl. kivisszük a hűvös levegőre és pl. hintázik (csapja a levegő), akkor biztosan elfolyat. Gondoltunk arra is, hogy valahogy más a hőérzete, szindrómás gyermek lévén sok minden másképp működik nála, és talán fázik alulról. De jól (már túlzott) beöltöztetés esetén is sajnos meg tud történni. Éjszaka viszont mindig száraz, azt nem érinti ez a vizelet tartási zavat.
Kérdésem lenne, hogy Önök mit gondolnak, mi okozhatja ezt a zavart a fiamnál? Lehetséges, hogy a tartósan fennálló székrekedés okozott egy érzékelési, beidegzési zavart? Illetve merre haladjunk tovább olyan vizsgálatokra szakrendelésekre, ahol figyelembe tudják venni, hogy a fiam értelmi fogyatékossága okán korlátozottan együttműködő?
Hasi ultrahang vizsgálata lesz a jövőhéten. Nefrológushoz nem tudom, hogy mikor tudunk bejutni. Bármilyen ötletnek, tanácsnak nagyon örülünk!
Nagyon köszönöm megtisztelő válaszukat.
Timi
TímeaÜdvözlöm!
A Smith-Lemli-Opitz szindróma jellemző tünetei között a bélműködési zavarok és a székrekedés is szerepelnek és ahogy leírta, ezzel a problémával már hosszabb ideje küzdenek. Történtek vizsgálatok a bél motilitási zavar (Hirschprung-betegség) kizárására?Használtak/használnak székletlazítót (laxans – pl. Moxalole, Dulcosoft) vagy a bélmozgást serkentő készítményt (pl. Dulcolax) a megfelelő gyakoriságú bélmozgások támogatására? Történt már a most tervezett előtt hasi ultrahang vizsgálat, észleltek a veséken vagy a húgyutakon eltérést, fejlődési rendellenességet, ami a vizeletelvezető rendszert érintette? Ellenőrizték a vesefunkciókat, mérték a naponta ürített vizelet mennyiséget, az alkalmanként ürített vizeletfrakciókat (vizelési profil)? Volt vizeletfertőzése?
A székrekedés önmagában okozhat olyan húgyhólyag működési zavarokat, melyek végül akaratlan vizeletvesztéshez (inkontinencia) vezethetnek. A leírtak és az SLO tünetegyüttes alapján ezért a legfontosabbnak a székrekedés hátterének részletes vizsgálatát és a székrekedés megfelelő kezelését tartom. A vizelet inkontinencia és a székrekedés együttes előfordulása esetén mindig a székletrendezés az első teendő. Szükséges még a vesék és a húgyutak részletes ultrahang vizsgálata telt és üres hólyag mellett (ha eddig nem történt meg) és vizeletvizsgálat, baktérium tenyésztés is a vizeletfertőzés kizárására, mivel a székrekedés hajlamosíthat vizeletfertőzésre is. Fontos a megfelelő folyadékbevitel és a gyakori, 2-3 óránkénti vizeletürítés. Ha ebben sikerül rendszerességet kialakítani, az már önmagában sokat segíthet a vizeletvesztés megelőzésében.
A javaslatomat a rendelkezésre álló információk alapján írtam, nagy valószínűséggel a gyermeke orvosi gondozása során ezeknek a vizsgálatoknak a többsége már megtörtént. A genetikai háttér alapján mindenképpen felmerül a szervi működési zavar gyanúja, elsősorban a bélműködésben, de érintett lehet a vese és a vizeletkiválasztó/elvezető rendszer is. Ezek vizsgálata és az eltérések kezelése az elsődleges a tünetek kontrolljában. A gyermeke szakorvosi gondozását végző kollégával kell egyeztetnie ezekről a kérdésekről és a vizsgálati lehetőségekről. A jelenlegi helyzetben, a háttér pontos ismerete nélkül a Vizelési Tréning Programban kezeléssel nem tudunk segíteni, de ha ezt kéri, akkor a kivizsgálással kapcsolatos irányításban, tanácsadásban igen. Kérem, hogy jelezzen vissza, ha ebben segíthetünk!
Dr. Sándor György -
Kisfiam 5 és fél éves és alvás közben gyakran bepisil.Vannak mentes időszakok, de aztán ismét visszatér tulajdonképpen a pelenka elhagyása óta még nem volt hosszú távon éjszaka szobatiszta.Pszichológus már vizsgálta,ő nem talált problémát.Vizeletvizsgálat volt, abban sem találtak semmit.
Csiki Katalin
Hogyan tovább?Kell e gyógyszeres kezelés?Üdvözlöm!
A honlapunkon részletes leírást talál az éjszakai bepisilés (enuresis nocturna) okairól és a kivizsgálás lépéseiről. Kérem, hogy kattintson a kiemelt szövegre, hivatkozásra és olvassa el a bejegyzést. Az ún. primer enuresis nocrturna (még nem volt tartósan ágytiszta) hátterében a legtöbb esetben nincs pszichológiai probléma. Az éjszakai hólyagkontroll zavaráról van szó, ami kezelhető. A kezeléssel kapcsolatban a területileg illetékes gyermek-nephrológiai szakrendelés felkeresését javaslom. A szakrendelésen választ adnak a kérdéseire és javaslatot a szükséges kezelésre.
Üdvözlettel,
Dr. Sándor György -
Tisztelt Doktor úr!
Kinga
5 éves kislányom 2 éves kora óta szobatiszta, nappal és éjszaka is. Magától hagyta el a pelenkat, saját kérése volt. Az első 2 nap előfordult baleset, de aztán szinte soha. Mindig idoben megy pisilni, soha nem játssza el az időt. Éjszaka nagyon ritkán előfordul bepisiles, ha este sokat iszik, de akkor is csak pár csepp és azonnal szól. Ez kb kéthavonta egyszer történik meg. Kitöltöttem a kérdőívet is, nem jelez problémát. Azonban mégis van valami, amit nem tudok hova tenni, ebben kérnem a segítségét.
Kb fel-egy évvel ezelőtt kezdődött, hogy pisiles után még becsurog pár csepp. Nem minden alkalommal, de van, hogy egy hetig minden nap. Aztán egy ideig nem. Van, hogy egy hónapig sem. Aztán újra visszatér. Ha raszolok, hogy üljön a wc-n legalább két percig, nyugodtan csepegtesse ki, akkor nem fordul elő. Kérdésem, hogy emögött állhat valamilyen szervi dolog? Érdemes lehet szakorvost felkeresni? Vagy pusztán elsieti a pisilest és nem várja meg, míg teljesen kiürül a holyagja?
Inni megfelelő mennyiséget iszik minden nap, és a pisilesek száma is megegyezik az előírttal. Egyedül ez a pisiles utáni becsurgas nehezíti meg a napjainkat.
Válaszát előre is köszönöm!Üdvözlöm!
A vizeletürítést követő becsepegés hátterében előfordulhat a szeméremrés alsó harmadában kialakuló összetapadás (adhézió), ami visszatart kis mennyiségű vizeletet és ez kiürül, amint feláll a gyermek. Abból kiindulva, hogy a várakozás elegendő a becsepegés megelőzéséhez ezt tartom a legkevésbé valószínűnek. Házi gyermekorvosuk vagy gyermek-nőgyógyász ellenőrizheti, hogy ilyen eltérés van-e a tünetek hátterében!
Az „elsietett”, nem megfelelő technikájú vizeletürítés is lehet az ok – ebben az esetben a várakozás elegendő lehet, az eddigieknek megfelelően.
Amit mindenképpen ellenőrizni kell: a vizeletürítés maradéktalan, vagyis kiürül teljesen a húgyhólyag? Hasi ultrahang vizsgálat során (telt hólyaggal és pisilés után is ellenőrizve) megmérhetik, kimutathatják a nagyobb mennyiségű maradékot a hólyagban.
Az adhézió könnyen, minimális kellemetlenséggel megoldható. Ha a „technika” javítása elegendő és nem jelentkezik más tünet (a kérdőívben felsorolt problémák), akkor nincs teendő. Ha jelentős maradékot mérnek a hólyagban, akkor vizelet ellenőrzés szükséges a fertőzés kizárására (ezt egyénként minden vizelettartási zavar esetén javasolt első körben elvégezni) és ebben az esetben várjuk ismételt jelentkezését, mert ez az eltérés indok lehet további vizsgálatra és akár a Vizelési Tréningre is.
Üdvözlettel,
Dr. Sándor György -
Tisztelt Doktor úr!
Kisfiam 2,5 éves kora óta szobatiszta, éjszakára 1,5 kora óta. Idén kezdődött nála inkontinencia gond 4 éves korban. A gyermekorvos ditropan gyógyszert írt fel, amit szedett 1hónapig, el is múlt a probléma majd a gyógyszer befejezése után 1 hónappal újra kezdődött. Megint ditropan 1 hónap, majd 1 héttel a befejezése után kiújult, most befejeztünk megint 1 hónap ditropant és egy héttel a befejezés után újra szembesültünk a problémával. Hasi ultrahang vizsgálat és vizelet vizsgálat eredmények negatívak, a gyermek elmondása szerint nem érzi a vizelési ingert, csak észleli, hogy már bepisil. Jelenleg kb 30-60percenként kell ruhát cserélni. A gyermekorvos nem tartja indokoltnak a további kivizsgálást, de nekünk szülőként vannak fenntartásaink e gyógyszer ilyen tartós szedésével. Ha lenne más lehetőség, terápia elindulnánk abba az irányba.
Köszönöm válaszát!Üdvözlettel,
Madarassy Rita
Madarassy RitaÜdvözlöm!
Elnézését kérem, de a levelező rendszerünk általunk ismeretlen hibája miatt több levelet, köztük az Önét is, csak most kaptunk meg a rendszergazdától.
Gyermeke tünetei egyértelműen részletes gyermek urológiai-nephrológiai kivizsgálást igényelnek. Szükséges lehet a húgyhólyag működésének objektív mérése, feltérképezése is. A lakóhelyük szerint illetékes gyermek-nephrológiai szakrendelésen keresztül indíthatják el a vizsgálatokat. Kérem, hogy ebben kérjék háziorvosuk/gyermekorvosuk segítségét vagy ezen a (jelenleg már megbízhatóan működő címen) érdeklődjenek és segítünk a továbblépésben.
Nagyon sajnálom, hogy rajtunk kívülálló okok miatt nem tudtunk időben reagálni a levelére!
Dr. Sándor György
Töltse ki tüneti kérdőívünket!
Ellenőrizze, hogy gyermekei tünetei lehetnek-e húgyhólyag müködési zavar jelei!
Kérdést küldök a szakorvosoknak!