Kérdezz-Felelek

Kezdőlap // Kérdezz-Felelek
  • Tisztelt Doktor Úr!

    10 éves kislányunkat 5,5 évesen fogadtuk örökbe. A nevelőszülők elmondása szerint (ahol 2,5 éves kora óta élt) még nem volt szobatiszta éjszakára. Sajnos ez a helyzet nem javult, jelenleg is hetente legalább 4-szer, 5-ször, de van hogy minden nap bepisil éjszaka. Próbáltuk, hogy felkeltem, próbáltuk a csepp-csengőt, sajnos semmi nem vált be ezidáig. Este pisilés után fekszik le, elvileg üres hólyaggal. Elmondása szerint nem érzi egyáltalán éjszaka, hogy pisilnie kell, sőt fel sem ébred akkor, csak reggel észleli azt. (széklete nehezen hetente 2-szer, háromszor van) Voltunk többször a háziorvosnál ez ügyben. Általános vizeletvizsgálaton, UH vizsgálaton voltunk, ezek alapján (?) szervi probléma nincs a háziorvosunk szerint. Szerinte még várjunk.

    Kérném szíves tanácsukat, hogy milyen szakellátás irányába induljunk el ezzel a problémával.

    Köszönettel:

    Almásné Kincse Hajnalka

    Kedves Anyuka!

    Az éjszakai ágybavizelés (kattintson rá!) okairól a honlapunkon olvashat. Az Ön által említett tünetek típusosak, kezelést igényelnek. Az emellett említett székletürítési panaszok a kismedencei diszfunkció lehetőségét is felvetik, ezt is mindenképpen rendezni kell.

    A tünetekkel a lakóhely szerinti gyermek vesegondozó felkeresése szükséges, ahol az éjszakai bevizelés hátterének a feltárása után megkezdhető a kezelés, illetve a székrekedés kezelése is.

    Ha minden jól megy a PTE Gyermekklinikán a Vizelési Tréning Program kereteiben megkezdődhet az éjszakai bevizelők kivizsgálása, erről a honlapunkon tájékozódhat. Amennyiben a kivizsgálásban segítségre szorul, vegye fel a kapcsolatot a koordinátorunkkal a 30/570-1779 telefonszámon.

    Üdvözlettel:

    Dr. Juhász Zsolt PhD
  • Tisztelt Szakértők! A 15 éves fiamnál 2012-ben kezdődtek vizelési problémái, sűrűn járt wc-re.Iskolát változtatunk a helyzet javult organikus ok nem igazolódott. túl érzékeny gyerek, jelenleg magántanuló, enyhe asperger -szindrómát véleményeztek igyekszünk könnyíteni problémáin. a pszihés terhelés csökkent de néha utócsöpögés, észlelhető . mi lehet a probléma és a megoldás? Válaszukat Köszönöm: A. Edit

    Tisztelt Anyuka!

    Elsőként köszönjük a megkeresést!  A panaszok hátterének tisztázása érdekében néhány vizsgálatra szükség van. A leírása alapján fia érzékenyebb lelkületű, ezért feleslegesen vizsgálatokat nem szeretnénk végezni. Kérem küldje el számunkra a korábbi leleteket. Erre  emailben van lehetőség.

    Dr. Oberritter Zsolt PhD
  • Tiszetlt Dr. Urak! Kisfiam 7 és fél éves. Tavaly év végén kétszer felvolt fázva amit antibiotikumos kezeléssel rendbe hoztak. Idén februárban ismét bepisilt de csak nap közben éjszaka soha. A vizeletben nem találtak semmit. A heti egyszeri bepisiésből már napi 5-6 szori bepisilés lett. A házi orvos ekkor Ditropánt irt fel neki 3*1/2 amivel heti egyszeri kétszeri kissebb balesetek megmaradtak továbbra is. Pszihiátriai kivizsgáláson a jutalom terápiát javasolták nem vált be, valamint lovasterápiát ahova azóta is jár. Az urulógián az UH vizsgálaton mindent rendben találtak. Tanácsatalan vagyok nem tudom mit tegyek, nagyon elvagyok keseredve. Válaszukat előre is köszönöm: Márta

    Márta

    Üdvözlöm! Gyermeke tünetei alsó húgyúti funkcionális problémára, ezen belül elsősorban hólyag túlműködésre (overatcive bladder) utalnak. A betegség hátteréről részletesen tájékozódhat honlapunkon. A típusos tünetek: gyakori vizeletürítés, erős-parancsoló ingerek és inkontinencia (vizelet elcsepegés). Az oxybutinin tartalmú Ditropan alkalmas a betegség kezelésére, de végleges megoldást a komplex uroterápia jelent, melyet a Vizelési Tréning Programban végzünk. Kérem, hogy a e-mail címre küldje el, hogy hol laknak és segítünk a továbblépésben! Üdvözlettel,

    Dr. Sándor György
  • T. Dr. Úr ! Kislányom 7 éves és kb. 1-2 hét/ 1 alkalommal előfordul,hogy amikor, nagyon erőteljesen nevet akkor pár csepp vizelet becsorog. Máskor köhögés,tüsszentés stb. nincs probléma ,tudja tartani .Hólyagtréninggel próbálkozunk .Kérdésem,hogy van e teendő ,vagy majd „kinövi” ? Válaszát előre is köszönöm!

    Adrienn

    Kedves Anyuka!

    A tünetek un. nevetési, más néven Giggle-inkontinenciára utalnak. Ilyenkor a felhőtlen nevetés alatt a medencefenék záróizomzata ellazul és vizeletelcsepegés, elcsorgás alakulhat ki. A Vizelési Tréning Program e gyermekek kezelésével is foglalkozik. Kérjük ezzel kapcsolatban keresse meg a koordinátorunkat a 30/570-1779 telefonszámon.

    Üdvözlettel:

    Dr. Juhász Zsolt PhD

Töltse ki tüneti kérdőívünket!

Kérdést küldök a szakorvosoknak!