Kérdezz-Felelek
-
Tisztelt Szakértök! Azzal problémával fordulok önökhöz hogy 4 éves kisfiam még nem szoba tiszta nappal és éjszaka sem. Jelenleg nem szól hogy pisilni vagy kakilni kell neki. Ha rá ültetjük a bilire vagy wc re akkor van hogy bele pisil de nem minden alkalommal ilyenkor 10-15 perc múlva be pisil. Egyáltalán nem zavarja hogy pisis vagy kakis a bugyi, vagy hogy csipi neki a popsiját. Voltunk vele ultrahang vizsgálaton és a vizeletét is vizsgálták mind kettőre azt mondták hogy negatív. Azt még elmondanám nem tudom hogy számít e valamit hogy a kisfiam lázgörcsös az első az kb 1,5 éves korában volt és azzal együtt volt még 7 alkalommal. Önök szerint mi lehet a probléma. Várom válaszukat. Köszönettel Róbert
Sebestyén RóbertKedves Apuka!
Az Ön által leírt információkból egyértelműen nem lehet megmondani, hogy mi a gyermek baja. Az, hogy éjszaka még bepisil, az ebben a korban még nem kóros, ezzel 5-6 éves kor körül kezdenek el foglalkozni a szakemberek. A teljes nappali szobatisztaság kialakulása 4 éves kor körülire tehető, így a gyermeke esetében ez most zajlik. A szobatisztaságra szoktatás egy hosszú, odafigyelést igénylő feladat. Az, hogy a gyermeket nem zavarja a vizelet, vagy a széklet alsóneműbe való ürítése, az még nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem érzi ezeket. Amennyiben a szobatisztaság kialakulása egy fél éven belül nem történik meg, abban az esetben a gyermek kivizsgálása szükséges, amit a területileg illetékes vesegondozóban kezdeményezhet. Ha további kérdése lenne, keressen minket írásban, vagy telefonon, a koordinátorunk száma 30/570-1779.
Üdvözlettel:
Dr. Juhász Zsolt PhD -
Korai fejlesztésben dolgozó gyógypedagógus vagyok. Munkám során gyakran találkozom a bepisilés, vizelettartás problémájával. Érdeklődni szeretnék, hogy tartanak-e szakemberek számára előadást, képzést ebben a témában? Köszönettel
Balogh KrisztinaKedves Hölgyem!
Természetesen szoktunk a témában előadásokat tartani, amennyiben a megfelelő fórumra meghívást kapunk, készséggel megyünk. Addig is, ha kérdése van, írjon az info@gyermekinkontinencia.hu címre!
Üdvözlettel:
Dr. Juhász Zsolt PhD -
Tisztelt Uram/Hölgyem!
Lassan már 5 éves gyermekem nappali bepisilési problémáinak megoldását keresve jutottam elVizelési Tréning Programill. a Cseppmentes.huoldalakra.
Az oldalakat olvasva arra a döntésre jutottam, hogy szeretném a kislányomat elvinni a javasolt első körös (szervi okokat kizáró) vizsgálatra.
Abban kérném a segítségüket, hogy mint budapesti lakost, melyik helyet javasolnák számunkra a vizsgálatokhoz.
Előre is köszönöm a segítségüket.
Üdvözlettel,
D. IstvánKedves Apuka!
Örülünk a megkeresésének.
Budapesten az SE I sz. Gyermekklinikán (Bókay utca), vegye fel a kapcsolatot Kelen Kata doktornővel (honlapunk Kérdezz-felelek rovatában a névre rákattintva jut hozzá az adatokhoz). A kivizsgálás után tudunk terápiás javaslatot adni a kislánya részére.
Üdvözlettel:
Dr. Juhász Zsolt PhD -
Tisztelt Doktor Úr! A kisfiam 3 és fél éves, és egy hónapja vizelettartási problémái vannak annak ellenére, hogy a szobatisztasággal semmilyen problémája nem volt az elmúlt egy évben. 2 éves korában laporoszkópiás műtéten esett át, amikor is a jobb heréjét keresték a hasüregben, amit a korábbi uh vizsgálatokkal nem találtak meg. A műtéttel kiderült, nem is volt neki, tehát egy herével él. Kb. egy hónapja nagyon gyakori vizelési ingerrel (15-20 perc) gyermekorvosa javaslatára Sumetrolim kúrán esett át, kicsit javult, de jelenleg is van problémája: néha (ha belemerül a játékba) 60-80 percen át eszébe sem jut, néha pedig fél óra alatt kétszer, háromszor jár pisilni. Éjjel és a délutáni alvás alatt mindig száraz marad! Hasi ultrahang és tenyésztett vizeletvizsgálata is volt, mindkettő negatív. A gyermekorvos pszichés okokra gondol, én pedig tanácstalan vagyok. Rendezett körülmények között, kétszülős családban, szeretetben nevelkedik. Amennyiben van javaslata, kérem, írja meg, nem szeretném „majd kinövi” válasszal lezártnak tekinteni a problémát, ami súlyosabb is lehet. Köszönöm, üdvözlettel: Visztenvelt Andrea
Visztenvelt AndreaKedves Anyuka!
A korábbi műtét kóroki szerepe kizárható. A éjszakai és a délutáni szárazság valószínűsíti, hogy a húgyhólyag kapacitása nem lehet jelentősen csökkent. Az ilyen hirtelen kezdettel jelentkező tünetek mögött legtöbbször fertőzések állnak. A hagyományos vizeletleoltás mellett un. specifikus kórokozók irányában is érdemes a vizeletet vizsgáltatni (mycoplasma hominis, ureaplasma urealyticum, chlamydia), ezt az ANTSZ-be kell küldenie az orvosnak. Amennyiben ezek negatívak, akkor érdemes a húgyhólyag funkcionális vizsgálatát elvégeztetni (urodinámia). A pszichés okok lehetősége is felmerülhet, de először a nephro-urológiai okok kizárása szükséges. A kivizsgálás kiegészítése céljából keresse fel a területileg illetékes gyermek vesegondozót! Amennyiben segítségre van szüksége, akkor keresse a koordinátorunkat a 30/570-1779 telefonszámon.
Üdvözlettel:
Dr. Juhász Zsolt PhD
Töltse ki tüneti kérdőívünket!
Ellenőrizze, hogy gyermekei tünetei lehetnek-e húgyhólyag müködési zavar jelei!
Kérdést küldök a szakorvosoknak!