Kérdezz-Felelek
-
Lányom 2 éves kora óta nappal megbízhatóan szobatiszta (nem vetette vissza se kültözés, se kistesó, se közösségbe kerülés se semmit), viszont az ágytisztaság ideje „nem akar eljönni” nála. 3 hónap múlva 4 éves lesz. Szeptemberben kezdi az óvodát. Eddig türelmes voltam, most viszont aggaszt, nem szeretném, hogy e miatt hátránya legyen. Sok folyadékot fogyaszt (5-8-ig 2-3 decit iszik) és az elalvás előtt pár kortyról sem tudom lebeszélni. Elalvás előtt többször is pisil még és azt figyeltük meg, hogy ha éjjel felébred arra, hogy átázott a pelenkája, akkor hátralevő időtől függetlenül a új pelenka már tiszta marad. Reggeli ébredéskor ha kell, elmegy pisilni. Mit tudunk tenni? Érdemes orvoshoz vinni? Cukrát már már néhték, rendben van.
Tóth AnnaÜdvözlöm! Az enuresis nocturna (éjszakai ágybavizelés) okairól összefoglalót olvashat honlapunkon! Az, hogy gyermeke az éjszakai időszakban nem ébred fel a hólyagteltségre 4 éves életkorban, nem tekinthető kórosnak. Természetesen sok kellemelenséget okoz, ezért foglalkozni kell vele, de nem betegség. Az összefoglalóben leírtaknak megfelelően célszerű ellenőrizni a teljes napi folyadékbevitelt, annak az elosztását (lehetőleg ne a délutáni időszakban igyon nagyobb mennyiséget) és a vizeletürítés jellemzőit. milyen gyakorisággal és mennyit pisil. Ezekből az adatokból megbecsülhető, hogy a húgyhólyag működésében van-e kóros eltérés. Ennek észrevehető tünetei lennének: gyakori vizeletürítés, erős ingerek, toporgás, lábak keresztezése a pisilés előtt, vizelet elcsepegés. Ilyan tünetek hiányában kicsi a valószínűsége, hogy ez lenne a háttérben. A leggyakoribb, hogy a hólyagteltségre adott központi idegrendszeri (agyi) válasz marad el – nem ébred fel a hólyagteltségre. Ennek a „reflexnek” az érése még zajlik és ahogy korábban is leírtam, ez nem tekinthető kórosnak. A leveléből sok adat kiolvasható, de természetesen nem tudom megítélni, hogy minden fent említett kérdésre kerestek-e választ. Törekedjenek az egyenletes napszaki elosztású folyadékbevitelre, menjen pisilni max. 2-3 óránként, ne halogassa a vizeletürítést. Lefekvés előtt lehetőleg ne, vagy csak nagyon keveset igyon! Ha ezek mellett sincs változás akkor keressék fel a területileg illetékes gyermek-nephrológiai szakrendelést, ahol minden szükséges felmérést elvégeznek és egyeztetnek az esetleges teendőkről!
Üdvözlettel,
Dr. Sándor György -
T. Vizelési Tréning Program Vezetők! A honlapon leírtak alapján fiamnak diszfunkcionális vizeletürítési problémája állhat fent. Budapesten – vonzáskörzetében – hol érhető el a VTP? Szeretnék elérhetőséget kérni egy budapesti programon való résztvételre és ezzel kapcsolatos vizsgálatokra. Nefrológusnál jártunk már: „izgága”, kis kapacitású hólyag, 20%-nyi rezidiummal. Üdv. Burján Erika édesanya – Bp.
Burján ErikaÜdvözlöm! A Vizelési Tréning Program Kistarcsán, a Pest Megyei Flór Ferenc Kórházban működik. Kérem, hogy az eddigi leleteiket küldje el a sandor.gyorgy@gyermekinkontinencia.hu e-mail címre és ezek alapján egyeztetjük a további teendőket!
Üdvözlettel,
Dr. Sándor György -
Tisztelt Doktor! Fiam 12 éves. Sajnos még minden éjszaks bepisil. Volt a családban hssonló eset. De a gyermek kinőtte. Eddig türelemmel vártam, de már a remény is elszállt belőlem. Leültem vele beszélgetni. Többször feltünt hogy napközben nincs vizelési ingere. Csak ha széklete van. Többször küldtem wc-re de ugyan az a válasz. Éjjel viszont mindig bevizel. Kérem segítsen hová forduljak vele. Szégyelli a házi orvoshoz nem engedi hogy vigyem. Köszönöm; Törökné Erika
Törökné ErikaÜdvözlöm! A fiának kivizsgálásra és kezelésre van szüksége! Az éjszakai bepisilés mellett hólyagműködési zavar is valószínű, erre utal, hogy a leírása alapján csak ritkán pisil és nem érzi a vizelési ingert! Kérem, hogy a sandor.gyorgy@gyermekinkontinencia.hu címre írja meg, hogy hol laknak és a válaszomban leírom a teendőket!
Üdvözlettel,
Dr. Sándor György -
Udv ami tortenetunk hogy elsoben eszakai bepiselesel kezdodot igaz sokat iszik mielit elalszik eszaka folebresztem pisilni ha ez kimarad bepisil Napkozben nem alszik arra gondoltam mejen alszik de most mar napkozben is tobszor atkel oltoztetni mert pisis a bugyija nem szol h kel pisilnie mar toporog szinte es akorsem szol en szolok ra h menjunk pisilni 4 eves kislany orvoshoz holnap viszem remelem fognak tudni segiteni ez ugyben
erdelyi ilonaÜdvözlöm! Az első lépés a rutin orvosi vizsgálat és a vizeletvizsgálat, ami ezek szerint rövid időn belül megtörténik. Kérem jelentkezzen újra, ha ezek eredményei nem adnak magyarázatot a tünetekre. Ebben az életkorban még alakul a húgyhólyagműködés szabályozása, a „normál ” rend kialakulását segítik, ha rendszeresen küldik wc-re a kislányt (max. 2 óránként, függetlenül attól, hogy kell-e pisilnie!).
Üdvözlettel,
Dr. Sándor György
Töltse ki tüneti kérdőívünket!
Ellenőrizze, hogy gyermekei tünetei lehetnek-e húgyhólyag müködési zavar jelei!
Kérdést küldök a szakorvosoknak!