Kérdezz-felelek

Tisztelt Doktor Úr! Gyermekem négy éves lesz februárban. Minden éjjel bepisil, egyelőre jele sincs annak, hogy a közeli jövőben ágytiszta lesz. Napközben gyakran ürít keveset, és majdnem minden vizelés előtt befut néhány csepp a fehérneműbe. Vizeletmintái negatívak, hasi ultrahang vizsgálaton szintén nem mutattak ki eltérést. Nephrológushoz fordultam a problémával, aki napi negyed Ditropan tablettát írt föl. Utóbb végigböngésztem a tabletta betegtájékoztatóját, amelyben az áll, hogy öt éves kor alatt tilos szedni, illetve a mellékhatások között látászavarok is előfordulhatnak. Gyermekem még négy éves sincs, a szemre gyakorolt hatás kapcsán pedig megemlíteném, hogy nagy fokú rövidlátó, mínusz 12 dioptriás szemüveget hord. Mindezen kondíciók mellett adhatom -e teljes biztonsággal a tablettát gyermekemnek? Válaszukat előre is köszönöm! Üdvözlettel: Andrea
Andrea

Kedves Anyuka! Gyermeke esetében a diagnózis nagy valószínűséggel az ún.elsődleges (primer) többtünetű (polisymptomas) enuresis nocturna. Az elsődleges jelleg abban az esetben igaz, ha még nem volt fél évig folyamatosan ágytiszta. A gyakori vizeletürítés kis hólyagkapacitásra, a becsepegés és gyakori ingerek esetleg a hólyag túlműködésére utalhatnak. Hangsúlyoznom kell, hogy a húgyhólyag működésének érése négy éves korban még nem ér véget, tehát ezeket a jelenségeket nem mindig lehet kórosnak tekinteni, lehetnek a fejlődési folyamat egyenetlenségének a jelei is! A Ditropan hatóanyaga az oxybutinin a hólyagkapacitást növeli, a hólyagfalat alkotó ún. detrusor izom tónusát csökkenti. Hatása nem teljesen szelektív, más izmokra is hat - így a szem élességállításában szerepet játszó kis izmainak a működését is befolyásolhatja átmenetileg - így okozhat homályos látást ha hirtelen néz pl. közelről távolra valaki. A látást nem befolyásolja, az éleslátást nem rontja és nem okoz szervi eltérést, ilyen kis dózisban valószínűleg semmilyen mellékhatást nem fognak érzékelni - sajnos az a gyanúm, hogy hatást sem. Érdemes lenne körüljárni részletesebben a tüneteket, ez alapján tudnék további, részletes tanácsokat adni! Kérem írjon a sandor.gyorgy@gyermekinkontinencia.hu e-mail címre és egyeztessünk a lehetőségekről!

Üdvözlettel,

Dr. Sándor György
ödvözlöm én 42 éves vagyok.és nem merek a házi orvosomhoz el menni kb 4 honapja minden nap északa pe pisilek és már nagyon szégyelem tanácstalan vagyok nagyon szépen meg kérem ha tud segitsen és válaszoljon az e-mail cimemre hollosianiko@citromail.hu várom válaszát és elöreis köszönöm .ANIKO.
ANIKO
Üdvözlöm! A tünetei urológiai és belgyógyászati betegségre is utalhatnak. Első lépésként feltétlenül szükséges, hogy háziorvosát felkeresse, belgyógyászati és vizeletvizsgálatot fog végezni és ez alapján tud dönteni a következő teendőkről! Ne halogassa a vizsgálatot! Üdvözlettel,
Dr. Sándor György
Kedves Csapat! A kislányom 5,5 éves, nekünk főleg a nappali bevizeléssel van próblémánk. Még huzamosabb ideig nem volt szobatiszta soha. Nyár eleje óta az éjszakai bevizeléssel nincs gondunk, de nappal olyan mintha állandóan eljátszaná az időt, minden fontosabb lenne, mint wc-re menni. Szekszárdon voltunk vizsgálaton (labor, UH), de minden negatív lett. Milyen vizsgálatokra vihetnénk a gyermekünket még? Előre is köszönöm a válaszukat: Orsolya
Orsolya

Kedves Anyuka! Gyermeke tünetei a diszfunkcionális vizelésre utalnak, Vizelési Tréning Programunkban ennek a problémának a kezelését végezzük! A betegséggel és kezelésével kapcsolatban részletesen olvashat honlapunkon (kattintson a vastagon kiemelt szavakra a tájékoztató eléréséhez)! Javaslom, hogy tegyünk azonnal konkrét lépéseket a diagnózis pontosításához, ez szükséges a megfelelő kezelés elkezdéséhez! Az e-mail címére elküldök egy kérdőívet és egy ún. vizelési profil táblázatot. A kérdőív és a táblázat is kitölthető nyomtatás nélkül és visszaküldhető e-mail-ben! A táblázatban egy 48 órás megfigyelés (szombat-vasárnap) adatait kell rögzíteni: mennyit iszik, mikor és mennyit pisil, hány alkalommal fordulnak elő erős vizelési ingerek! Az e-mail-ben küldöm a további információkat!

Üdvözlettel,

Dr. Sándor György
Tisztelt Doktor úr! Azt szeretném megtudni, hogy problémát okoz-e a kisgyermek fejlődésében, ha az édesapja csak németül, az édesanyja csak magyarul beszél hozzá közvetlenül a megszületésétől kezdve, azért, hogy mindkét szülő anyanyelvét megtanulja. Ez a helyes megoldás, vagy talán előbb csak az egyik nyelvet kellene megtanítani vele és csak később (mennyi idős korában) a másikat? Válaszát előre is köszönöm. Üdvözlettel: Beáta
Kisch Beáta
Kedves Anyuka! Mint a honlapunkon olvashatta, mi a gyermekkori vizeletinkontinenciák kezelésével foglalkozunk. Ez nem orvosi, hanem pedagógiai téma, kérem a kérdésével kapcsolatban keresse meg az illetékes szakembert . Üdvözlettel:
Dr. Juhász Zsolt PhD