Kérdezz-Felelek

Kezdőlap // Kérdezz-Felelek
  • Tisztelt Doktor Úr!
    A kisfiam 7èves, gyakorlatilag fèl évvel ezelőttig esélytelennek tűnt az éjszakai bepisilès terèn a fejlődés. Úgy gondoltuk,hogy hagyunk még neki időt. Néhány hónapja sokkal tudatosabban figyelünk a folyadékbevitel eloszlására. Lefekvés előtt 3 órával már nem iszik és közvetlenül a lefekvés előtt kimegy még wcre. Amikor ezek a feltételek teljesülnek,akkor nem pisil be éjszaka. Ellenben amikor később iszik,vagy elfelejt kimenni lefekvés előtt,akkor borítékolható az ágynemű csere. Mit javasol? Ez egyszer csak magától rendbe fog jönni, vagy érdemes kivizsgáltatni és valami gyógymódot keresni? Válaszát előre is nagyon köszönöm! Üdvözlettel, Mária

    Mária

    Üdvözlöm!

    Elnézését kérem, de a levelező rendszerünk általunk ismeretlen hibája miatt több levelet, köztük az Önét is, csak most kaptunk meg a rendszergazdától.

    Az életkor előrehaladtával, 6 éves kor felett, az éjszaka rendszeresen bepisilő gyermekek 15 százaléka lesz spontán, „magától” ágytiszta évente. A leírtak alapján gyermeke esetében a hólyagkapacitás életkorral összefüggő növekedése folyamatosan javítja annak az esélyét, hogy száraz maradjon éjszakára. Nagy valószínűséggel gyógyszeres kezeléssel ezt lehet támogatni, gyorsítani, de kérdéses, hogy ilyen eredmények mellett ez indokolt-e? Ha ezt a lehetőséget is mérlegelnék, akkor javaslom, hogy keressék fel a lakóhelyük szerint illetékes gyermek-nephrológiai szakrendelést.  Kérem, hogy ebben kérjék háziorvosuk/gyermekorvosuk segítségét!

    Nagyon sajnálom, hogy rajtunk kívülálló okok miatt nem tudtunk időben reagálni a levelére!

    Dr. Sándor György
  • Jó napot !
    Nekem az lenne a problémám hogy a kisfiam már 5 éves elmúlt, nappali többször bepisil ,ritka hogy van egy nap hogy nem , oviba délután alszik akkor is és éjszaka is bepisil , mondták hogy két óránként vigyem el pisilni de ha többet iszik nem bírja ki a két órát .Voltunk ultrahangon is szervi baja nincs . Szeretnék segítséget kérni hogy ez mitől lehet ? Válaszát előre is köszönöm

    Fritz Ferencné

    Kedves Anyuka!

    Elnézést a techniaki hiba miatti késői válaszért.
    A hólyagműködési zavarok kialakulása többféle eredetű lehet, erről olvashat a honlapunkon (www.gyermekinkontinencia.hu) Betegségek alpontjában.
    Ezek elsődleges kivizsgálása a területileg illetékes gyermek-nephrológiai szakrendeléseken történik, mely eredményei alapján jöhet szóba a Vizelési Tréning Program. A kivizsgálás után keresse telefonon a kordinátorunkat (30/5701779).
    Üdvözlettel:
    Dr. Juhász Zsolt PhD
  • Jó napot 10 eves fiam még mindig be pisil éjszaka vese problémája nincs 1/2 éjszaka volt csak neki száraz
    Jártunk már pszichológusnál tőle kaptunk minirin orrsprét de nem hatott sajnos a fiúról azt kell tudni hogy AD/HD -s figyelem zavaros. Nem tudom mivel próbálkozzam már úgy veszem eszre őt egyátalán nem zavarja és nem szégyelli hogy be pisil.

    Csorba Krisztina

    Üdvözlöm! Sajnálom, hogy csak most tudom a választ elküldeni!

    Az ADHD és az éjszakai bepisilés gyakran fordul elő együtt és a két probléma együttes megjelenése nehezíti az éjszakai bepisilés kezelését. Ennek egyik oka az, hogy a gyerekek nem tudnak kellően odafigyelni arra, hogy mennyit és mikor isznak, mikor mennek wc-re, pedig ezeknek az ezekre vonatkozó egyszerű szabályoknak a betartása fontos része a kezelésnek. A honlapunkon részletes leírást olvashat az éjszakai bepisilés kivizsgálásáról és kezeléséről. Az a véleményem, hogy pszichológiai vezetés, kezelés mellett gyermek-nephrológus (vesebetegségekkel foglalkozó szakorvos) bevonására is szükség van a kezelés beállításához. Javaslom, hogy házi-gyermekorvosuk/háziorvosuk segítségével keressék fel a területileg illetékes gyermek-nephrológiai szakrendelést a szükséges vizsgálatok elvégzésére!

    Üdvözlettel,

    Dr. Sándor György
  • Tisztelt doktor ur!
    Lanyom 7 eves mult.ejszaka bepisil.fbepisil.felebreszteni nem tudom. eddig kb 3 ejjel volt szaraz. Vizelettenyesztest maganban csinaltattam amibol 1 kimutatott korokozot, 1 negativ lett 1 pedig sokfajta korokozot jelzett..antibiotikumrezisztenciat egyikbol sem tudtunk meg. hol tudok nezetni antibiotikum rezisztenciat vizeletre itthon? Van valahol video online konzultaciora lehetoseg onoknel? 2 eve boren gennyes holyagokkal van tele eddig egy orvos ( a 10+ kozul) sem talalta az okot.a ketto talan osszefugg. pseudomonasra gondolunk. Azithromicint kovetoen kezdodott. hogyan lehet verbol ezt megnezetni? Egy orvos sem fogadja a keresemet eddig. Hatar mellett lakunk. koszonom.

    Ancs

    Üdvözlöm! Elnézését kérek, hogy csak most küldöm a választ! A baktériumürítés önmagában nem jelent feltétlenül vizeletfertőzést, ehhez a vizeletvizsgálat során keresni kell a gyulladásos eltéréseket is. A többféle baktérium jelenléte inkább szennyeződésre (kontamináció) utalhat. A vizeletfertőzés nem feltétlenül okoz éjszakai bepisilést, egyéb eltéréseket is vizsgálni kell a háttérben (erről bővebben olvashat honlapunkon). Azt javaslom, hogy keressék fel a lakóhelyükhöz legközelebbi gyermek-nephrológiai szakrendelést, ahol ezeket a vizsgálatokat elvégezhetik. Szívesen segítek az irányításban! Kérem, hogy küldje el a sandor.gyorgy@gyermekinkontinencia.hu címre a lakóhelyük címét és segítek a továbblépésben! A bőrelváltozásokkal ill azoknak a bepisiléssel kapcsolatos jelentőségéről ennyi információ alapján nem tudok mit mondani, de ebben is segíthet a szakvizsgálat! Üdvözlettel,

    Dr. Sándor György

Töltse ki tüneti kérdőívünket!

Küldje be Ön is kérdését!