Kérdezz-Felelek
-
Tisztelt Doktor úr! 1 évvel ezelőtt már fordultam Önökhöz kislányom problémájával (nagyon sokszor ment pisilni egymás után) szerencsére az a probléma megoldódott, az előzőleg szedett antibiotikum felborította az egyensúlyt. Nem sokkal azután viszont második alkalommal jelentkezett egy húgyúti fertőzés (Proteus Mirabilis 10^5 csíraszámmal) amelyből megint antibiotikummal kigyógyulva nephrológus javaslatára negyedéves antibiotikum kúrán estünk át. Ez júliusban fejeződött be. Azóta vizeletsavanyító port iszik a kislányom reggelente este pedig tőzegáfonya szirupot kap. Azóta szerencsére nem fordult elő fájdalmas vizelés viszont decemberben egy 3 napos hasmenésen vírus után többször láttam a bugyiján pisicseppet midig pisilés után leginkább reggel és este jelentkezik hetente több alkalommal. Néha mondja is, hogy olyan, mintha egy csepp pisi bentmaradna. Néha látom is, hogy zavarja. Kértem vizeletvizsgálatot (miden hónapban kontrollt csinálunk), amelynek eredménye negatív lett, bár 10 laphámselyt és 2 baktérium volt a leletre ráírva azt mondták, hogy ez nagyon kevés. Fél éve az ultrahang negatív lett. Most szeretnénk elhagyni a vizeletsavanyítót plusz protexint is adok neki de nagyon tartok attól, hogy a fertőzés visszatér illetve nem értem a cseppecskék okát. Mivel 5 évesen még mindig én törlöm neki és nagyon tisztán tartjuk a területet nem tudom, hogy mit tehetek még, illetve hogy ez kóros-e vagy sem. Előre is köszönöm a válaszát! Üdvözlettel: Éva
Jakab ÉvaKedves Anyuka! Az ultrahang vizsgálat során ellenőrizték, hogy vizeletürítés után teljesen üres a hólyag? Előfordulhat, hogy csak maradékkal (reziduum) tud pisilni, ami hajlamosít ismétlődő vizeletfertőzésre és oka lehet a vizelet elcsepegésnek is! Az orvosi vizsgálat során ellenőrizték, hogy van-e összetapadás a szeméremrés alsó harmadában (adhesio labii minoris) – kislányok esetében a vizeletürítés utáni becsepegés gyakori oka! Azt javaslom, hogy ellenőrizzük a legegyszerűbb módon a hólyagműködés jellemzőit (lehet, hogy erre már korábban is tettünk javaslatot!?): hét végén 48 órán keresztül kell figyelni és rögzíteni a folyadékbevitel és a vizeletürítés jellemzőit! Az ehhez szükséges leírást és táblázatot (nem kell nyomtatni, az excell táblázatba mentve visszaküldhető) letöltheti innen. Ha nem történt reziduum mérés fél évvel ezelőtt, akkor javaslom, hogy ismételjék meg az ultrahang vizsgálatot! Várom a visszajelzését, estleges további kérdéseit a e-mail címre! Az eredmények alapján egyeztetjük a továbbiakat!
Üdvözlettel,
Dr. Sándor György -
Tisztelt Olvasó! Kislányom 1,5 éves kora óta szobatiszta,most 6 éves és olyan problémával küzdünk,hogy néha becsöpög a pisi.Ez azt jelenti,hogy néhány hónaponta jelentkezik ez nála és akkor naponta többször is.Csak egy-két csepp megy a bugyiba de ha éppen elötte volt pisilni akkor is.És ezt ilyenkor ki is emeli nekünk,hogy becsöpög a pisi. Most már másodszorra van szegény felfázva,amire antibiotikumot is kellett neki kapnia,mert legutóbb 3 keresztes genny volt a vizeletébe.Nem tudom eldönteni,hogy ez lelki eredetű vagy a felfázással van összhangban.Mert a felfázás elött jóval jelentekezett a vizelet csöpögés.És a felfázásnál inkább a gyakori pisilés volt. Ha bármilyen tanácsot tudna adni megköszönném!Üdvüzlettel:Kabainé
KabainéTisztelt Levélíró! Javaslom, hogy akkor is végezzenek vizeletvizsgálatot (laboratóriumi és mikroszkópos vizsgálat és bakteriológiai tenyésztés), amikor „csak” a vizelet elcsepegés fordul elő. Előfordulhat, hogy enyhébb tünetekkel, de már akkor is „dolgozik” a fertőzés. Célszerű hasi ultrahang vizsgálatot végezni, telt és üres hólyag mellett, ami lehetőséget ad annak az ellenőrzésére is, hogy képes-e teljesen, maradék nélkül kiüríteni a hólyagját! Figyeljenek rá, hogy igyon sokat egyenletes napszaki elosztásban és ellenőrizzék, biztassák, hogy ne halogassa a vizeletürítést („eljátsza az időt”), vagyis ne teljen el 2-3 óránál több két vizeletürítés között! Ha mindezekkel nem sikerül megszüntetni a tüneteket illetve nem derül ki eltérés, úgy javaslom, hogy a területileg illetékes gyermek-nephrológiai szakrendelésen jelentkezzenek!
Üdvözlettel,
Dr. Sándor György -
Kedves Doktor Urak! A legkisebb gyermekem ügyében várom tanácsukat. Fiam 7 éves lesz áprilisban, jelenleg első osztályos tanuló. A korábbi hozzászólásokat olvasva úgy vélem elsődleges, többfunkciós problémája van, mivel éjszaka még nem volt huzamosabb ideig ágytiszta (max 3 nap), és nappal is vannak csepegési problémái. Hasi UH, vizeletteszt negatív, gyermek nefrológus megvizsgálta, és a Minirin sprayt javasolta, amit nem adok a gyermekemnek (egyrészt amíg lehet más módszert választanék, másrészt a gyermekem nem hajlandó az orrába semmilyen sprayt használni). Éjszaka általában 2x ébresztjük és kivisszük pisilni, de nagyon mély alvó, nehezen ébred és sokszor már 3 órával lefekvés után teljesen elázott állapotban találom. Szobatisztaságra is nehezen szokott rá annak idején, illetve az óvodában is jelezték, hogy nagyon gyakran jár pisilni és ez most az iskolában sem változott. Szerencsére kiengedik az órákról. Viszont elég önfejű természet, el tudom képzelni, hogy a szünetben, amikor lehetősége lenne, akkor viszont nem megy el, csak amikor már nagyon sürgős a dolog. Általában hirtelen jön rá a pisilési inger és akkor viszont szaladnia kell. Székeléssel nincsenek problémáink. Várom javaslatukat, hogy milyen irányban tudunk továbblépni, milyen vizsgálatokat célszerű még elvégezni. Köszönettel. Ildikó anya
Ildikó anyaÜdvözlöm!
A leírt tünetek hólyag túlműködésre (overactive bladder) utalnak. Nagy valószínűséggel a hólyag tároló kapacitása elmarad az életkori átlagtól és jelentős, hirtelen nyomásemelkedés előzi meg a vizeletürítést (gyakori, sürgető inger). Az éjszakai bepisilés részben ennek a következménye, de ettől független okai is lehetnek! A gyermek életkora és a tünetei alapján a Vizelési Tréning Programban tudunk kezelési lehetőséget biztosítani! Kérem, hogy koordinátorunkat keresse a honlapunkon található telefonszámon, Pincehelyi Judit kolléganőnk minden szükséges tudnivalót elmond és segíti a további teendőkkel kapcsolatban ! Természetesen biztosítok lehetőséget személyes (telefonos) megbeszélésre, az elérhetőséget Judit fogja Önnek megadni!
Üdvözlettel,
Dr. Sándor György -
Tisztelt Doktor Úr ! Kislányom februárban lesz hat éves . Körülbelül egy hónapja arról panaszkodik , hogy vizeletet veszít majdnem minden pisiles utan . Általában csak nehány csepp , de nem megnyugtató . A vizelet vizsgálat negatív volt ,nem találtak fertőzést . Ön szerint lehet ez helytelen vizelesi „szokás „vagy valami pszichés oka van ennek ? Válaszát előre is koszonom. Tisztelettel Seres Andrea
Seres AndreaÜdvözlöm! Az ilyen jellegű vizeletvesztés oka lehet a szeméremajkak összetapadása (synechia labii minoris), ennek az ellenőrzése feltétlenül szükséges (gyermekorvos vagy gyermeknőgyógyász). Ha nem ez okozza a vizeletvesztést, akkor a folyadékbeviteli és vizeletürítési szokások felmérése a következő teendő (vizelési profil), ezzel kapcsolatban a vizsgálati eredmény ismeretében tudok további tanácsot adni a sandor.gyorgy@gyermekinkontinencia.hu e-mail címen!
Üdvözlettel,
Dr. Sándor György
Töltse ki tüneti kérdőívünket!
Ellenőrizze, hogy gyermekei tünetei lehetnek-e húgyhólyag müködési zavar jelei!
Kérdést küldök a szakorvosoknak!