Kérdezz-Felelek

Kezdőlap // Kérdezz-Felelek
  • Tisztelt Szakértők! Kislányom 4 éves múlt és idén májusban jelentkezett az, hogy nappal többször bepisilt az oviban és otthon is. Vizelet vizsgálat negatív lett. A háziorvos szerint valami ovodai probléma okozza. Pszichologusnál is jártunk, nem talált semmilyen lelki problémát nála. Augusztus végére a bepisilések megszűntek, néha a délutáni alvás közben fordult elő. Éjszaka még nem szobatiszta. Ezen a héten újra elkezdődtek a bepisilések. Előfordult hogy fél órán belül kétszer. Szorítja a lábát de már nem jut el a wcre. Ma például délőtt az oviban nem pisilt be, de elvas közben igen illerve délután még háromszor. Önök szerint ez vizelettartási vagy szervi probléma lehet vag esetleg valamilyen fertőzés? Segítségük előre is köszönöm.

    Edina

    Üdvözlöm! Elsősorban vizeletfertőzés gyanúja merül fel ill. az biztos, hogy ezt kell első körben kizárni! Amennyiben a hagyományos vizelet tenyésztés nem igazol bakteriális fertőzést, akkor javaslom, hogy az ún. atípusos kórokozókat (Mycoplasma, Ureaplasma) is vizsgálják! Amennyiben a vizsgálatok nem mutatnak fertőzéses hátteret, úgy felmerülhet a hólyagműködés zavara (alsó húgyúti funkcionális tünetek), melyekről bővebben olvashat a honlapunkon is! Kérem jelentkezzen, ha ez a gyanú merül fel a vizsgálatok után és segítünk a továbblépésben! Üdvözlettel,

    Dr. Sándor György
  • Kedves doktor Úr! Olyan problémával fordulok Önhöz hogy gyermekem január 19 lessz 5 éves.És nyár óta éjszaka mindig bepisil.Már pelenkát vettünk neki de mostanában már azt is leveszi és reggelre ott a nyoma.Mi tévő legyek ?Forduljak orvoshoz vele?

    Herczegné

    Üdvözlöm! Amennyiben a bepisilés megbízhatóü és folyamatos ágytisztaság után kezdődött újra, úgy mindenképpen keressék fel házi gyermekorvosukat!

    Üdvözlettel,

    Dr. Sándor György
  • Tisztelt Team! Korábban már felkerestem Önöket kisfiam panaszaival, aminek kapcsán végül sikerült eljutnunk Kelen Kata doktornőhöz. A tünetek és az elvégzett vizsgálat alapján kis hólyagkapacitás problémája merült fel a kisfiamnál, aki lassan 9 éves. 150 ml-nél nincs több egy-egy pisilés alkalmával a vizelete. Sűrűn jár wcre, és éjszaka is többször bepisil. A Doktornő még uroflow vizsgálatot javasolt, illetve mondta, hogy a kis kapacitás miatt gyógyszeres kezelést fogunk elkezdeni. Most, október 21én kellett volna jelentkeznünk nála, de sajnos az időpontot lemondták és egyenlőre nem tudjuk mikor tudunk hozzá menni legközelebb. Segítséget szerettem volna kérni, hogy a Doktornő távollétében tudunk e ezzel a megkezdett vizsgálattal fordulni valakihez Budapesten, vagy Pest megyében. Köszönettel: Kucsera Tímea

    Kucsera Tímea

    Üdvözlöm! Türelmüket kérem, rövidesen rendeződik a helyzet és alkalmuk lesz a vizsgálatot elvégezni és a gyógyszeres kezelést elkezdeni! Amennyiben az új előjegyzést egy hét múlva sem kapják meg, kérem írjon a sandor.gyorgy@gyermekinkontinencia.hu címre és segítek megoldást találni! Üdvözlettel,

    Dr. Sándor György
  • Tisztelt Doktor Úr! Elsőszülött kisfiam szeptemberben töltötte 6 évét. Szobatiszta és ágytiszta 2,5 évesen lett. Nappali vizelettartási gondokkal küzdünk már 2,5 éve – gyakori vizelési inger (napjában 8-10 alkalommal), néha nem túl sok vizelet, észrevesszük, hogy tenyérnyi foltban nyirkos a nadrág, elküldjük WC-re, általában tud még pisilni, de ha figyelmeztetjük, hogy nem kéne -e elmenni, akkor sokszor dacosan reagál, gyakran olyan mintha „eljátszaná” a dolgot. Éjjel általában egyszer felébred és elmegy WC-re, éjszakai ágybavizelés egy évben 2-3-szor fordul elő, általában kimerítő nap után. A vizelése gyakran szakadozik (lüktetve pisil), sokszor még csöpög, amikor már rántja föl a nadrágját. Érdekes, ha olyan helyre megyünk, vagy külön felhívom a figyelmét, hogy bármikor elmehet, WC-re (pl kiránduláskor), de gond lenne, ha nyirkos nadrágban lenne (felfázás veszélye), akkor tudunk teljesen száraz napokat is elérni. Az óvodát 4 évesen kezdte, az első tünetek a kezdést megelőző nyáron jelentkeztek, akkor egyéb pszichés (rosszat álmodik, félelmei vannak) tünetekkel. A probléma az óvodakezdéssel fokozódott, volt, hogy teljesen összepisilte magát többször nap közben, alvásból úgy ébredt. Lelki okokat felderítendő a nevelési tanácsadóban vettünk részt foglalkozásokon, ami átmenetileg a tünetek enyhülését okozta. A pszichológiai vizsgálat elfojtott agressziót és testvérféltékenységet ( egy 2 évvel fiatalabb húg) mutatott ki, ennek megfelelően igyekszünk figyelmet fordítani a gyerekre, megtanítani a helyes vizelésre (lufival demonstráltuk, hogy milyen ha nem pisil ki magát, hamarabb jön az inger, stb..) A közösségbe szoktatás során sokszor lett beteg, főleg felső légúti panaszokkal. A tünetek kivizsgálására novemberben hematológiai vizsgálaton voltunk, a lelet negatív lett. Sokszor fájlalta a hasát is. Még decemberben egy ismerős révén jutottunk el egy szakorvoshoz, aki az elmondottak alapján irritábilis hólyagot diagnosztizált amit a gyakori nyálkahártya gyulladások, akár egy húgyúti felfázás indíthatott el. 2015 január elején vizelet és hasi ultrahang vizsgálattal kezdték meg a vizelési gondok kivizsgálását, negatív eredmények lettek. Eközben szakorvosi javaslatra már elkezdtük az UROXAL szedését napi 2×1/2 adagban. A doktor akkor azt mondta akár évekig is kell szedni, de 3 hónap tünetmentesség esetén elhagyhatjuk, ill. folytassuk, ha visszatérnek. A gyógyszer hatékonynak tűnt, nyárig folytattuk szedését. További kivizsgálás nem történt. 2015 március végén a hasi panaszok és kivizsgálás alapján tejcukor érzékenységet állapítottak meg, a diéta mellet a tünetek megszűntek. Családban anyai nagybátyjának és apai ágon a féltestvérének volt enuresise. Családi beszélgetés alkalmával kiderült, hogy apai nagyapjának fiatal korában lehettek hasonló tünetei, gyakran az otthoni környezetből kizökkentve volt fokozott vizelési ingere, arra vonatkozóan, hogy megszűntek e, ill. mikor szűntek meg a panaszok nem kaptam egyértelmű választ. Alapvetően a természet és a szervezet gyógyító erejében hiszek/bízom, csak akkor szeretnék gyógyszer adni/szedni, ha feltétlen szükséges. Több kb. 3 hónapos kúra után mivel a tünetek megszűntek, valamint a nyári időszakokban szüneteltettem a gyógyszer adását. Úgy emlékszem az utolsó kúránál már fel kellett emelni az adagot 2×1-re és nem is volt 100%-ban hatásos. Szeretném megkérdezni, hogy a fent részletezett kórtörténet alapján mire számíthatunk, elképzelhető, hogy csak türelmesen ki kell várni, hogy „kinője” a dolgot. Avagy azzal hogy nem kezeltetem gyógyszeresen esetleg életre szóló maradandó panaszokat okozhatok neki? Egy orvosi szaklapban egy cikkben azt olvastam, hogy a felnőtt kori inkontinenciára adott oxibutinin hatóanyagú gyógyszerek (mint az Uroxal is) hosszú távon demenciát okoznak, gondolom ez kis korban sincs másképp, nem beszélve az egyéb mellékhatásokról… Valahol azt olvastam, az ilyen jellegű tünetek kognitív viselkedés terápiával teljesen kezelhetők, aki ebben segíthet, olyat még nem kerestünk fel. Rengeteget foglalkoztam a témával ,de fenti kérdéseimre, hogy kezeletlenség esetén mi lehet a következménye nem találtam választ. Kérem, segítsenek, hogy kisfiam számára mielőbb megtaláljuk a hatékony megoldást. Budapesten élünk, kivizsgálásra, személyes konzultációra a közelben lenne jó helyet találni. Köszönöm, ha végig olvasta, és várom válaszát! Tisztelettel: Takács Piroska

    Takács Piroska

    Kedves Szülő! 

    A fentiekben részletezett leírása alapján gyermekének a kivizsgálása koránt sem teljes. Az Ön által leírtak szerint ” lüktetve pisil” vagy az a diagnózis hogy „irritabilis hólyag”  lehetnek az un. diszfunkcionális vizelés jelei. Ahhoz, ez tisztázódjon néhány vizsgálatra mindenképp szükség van.  Két klinika jön szóba első sorban. Vagy a Budapest I. Gyermekklinika Dr.Kelen Katát vagy Pécsett a PTE Gyermekklinikán  Dr. Lakatos Orsit kellene keresni. Mindketten Tréningünkben is dolgozó szakemberek és biztosan  tudnak segíteni a további vizsgálatok megtervezésében.

    Dr. Oberritter Zsolt PhD

Töltse ki tüneti kérdőívünket!

Kérdést küldök a szakorvosoknak!