Kérdezz-felelek
Kedves Csapat!
Tetszik a honlapjuk, és sajnálom h. csak most találtam rá.
Érdeklődnék hogy Szegeden van-e szakember-együttműködésük (csapat), vagy a környéken?
Ha nem, megoldjuk a Pécsre járást is! :)
Kisfiamnál (8) kb. 2 évvel ezelőtt jelentkezett nevetéskor (de csak akkor - önfeledt erős nevetéskor ("röhögéskor")) történő bepisilés! Szeretnénk újra a régiek lenni.!
Ez most már őt is zavarja (iskola), szeretnénk kivizsgáltatni az okot az önök módszereivel! (Sajnos egy ideig félrekezelték itt, de bizakodóak vagyunk)
Várom tanácsukat, hová (kihez) fordulhatnánk.
Előre is köszönöm segítségüket
Üdvözlettel:
Forgó AndreaKedves Anyuka!
Örülünk, hogy ránk talált, szívesen segítünk a gyermekén. Hódmezővásárhelyen szeptemberben indul a Vizelési Tréning Program, de előtte egy Szekszárd, vagy Mosdósi első vizsgálatra van szükség, ahol eldöntjük, hogy kellenek-e még egyéb vizsgálatok a fiánál. Addig is vegye fel a kapcsolatot a koordinátorunkkal (Pincehelyi Judit) a következő telefonszámon: 30/5701779. Szükségünk lenne a gyermeke eddigi dokumentációjára, amit küldjön el részünkre e-mailben, vagy levélben. Üdvözlettel:
Kedves Ágnes!
Az ilyen korú gyermekeknél, akik már korábban szobatiszták voltak és ismételten jelentkezik bepisilés a leggyakoribb ok egy makacs vizeletfertőzés. Javaslom, hogy elsőként történjen vizelet vizsgálat, baktérium tenyésztés.A következő lépés a vese és húgyhólyag Ultrahang vizsgálata, annak kizárására, hogy nincs-e esetleg olyan eltérés vagy rendellenesség, ami a panaszokat magyarázhatja .
Kedves Anikó!
Kérjem írja meg, hogy történtek-e korábban kivizsgálás illetve gyógyszeres próbálkozás a bepisilés kezelésére. Az esetek nagy részében a zavar hátterében nem pszichés vagy ideggyógyászati okok állnak. Amennyiben nem történt még nefrológiai(húgyúti eredetű) kivizsgálás javaslom, hogy keressék fel a lakóhelyhez legközelebbi gyermek vesegondozó szakorvost.