Kérdezz-Felelek

Kezdőlap // Kérdezz-Felelek
  • Kedves Doktor Úr! A fiam mostanában gyakran panaszkodik gyakori vizelésre és a vizelet elcsöpögése miatt naponta 4-5 alkalommal is letusol, az iskolában erre nincs alkalom, ezért ez sok kellemetlenséget okoz. 17 éves, ez is aggaszt, mert ekkora korban nem hallottam még ilyet.

    A felfázást kizártuk, mert nem találtak a vizeletben semmit, valószínűleg lelki okai vannak.

    Azt mondja már évek óta ez van és mióta középiskolába jár beilleszkedési problémákkal küzd.

    Mit tehetek én?Mit kezdhetünk itthon a problémával?

    Pipis Roland

    Tisztelt Apuka!

    A nappali vizeletelcsepegés nem valószínű, hogy lelki problémák miatt alakult ki a fiánál. Ennek feltehetőleg funkcionális, vagy szervi okai lehetnek. Ezeket ki kell zárni, csak ekkor lehet lelki okokra fogni a tüneteket.

    Mivel nem írta le részletesen a panaszokat és nem tudjuk a lakhelyüket sem, ezért kérjük keresse fel a területi vesegondozót, ahol történjen telt és üres hólyag melletti UH vizsgálat. Fontos azt is elmondaniuk, hogy naponta hányszor ürít vizeletet és milyen mennyiségű a vizeletvesztés. Ezek mellett fontos lenne a húgyhólyag funkciójának felmérésére az urodinámiás vizsgálat elvégzése. Ha igazolódik a hólyagműködési zavar, akkor meg lehet kezdeni a kezelést. Mi csak 18 éves korig kezeljük a betegeinket, utána ez az urológusok feladata. Amennyiben a vizsgálatok megtörténnek a megadott korig szívesen segítünk a kezelés megkezdésében.

    Üdvözlettel:

    Dr. Juhász Zsolt PhD
  • Tisztelt Doktor Úr! A kisfiam 5 éves, és alváshoz nem szobatiszta (még a délihez sem). Előfordul, hogy nappal is bepisil (havonta 1-2 nap, a tegnapi nap során 3 alkalommal is.) Vizeletmintát már vettek tőlünk: SG este 1.005, reggel 1.015. Kondícionálással próbálkoztunk, de hatástalannak bizonyult. PPisilés előtti és utáni UH vizsgálatunk lesz szeptember végén. Egy tapasztalt anyukával való beszélgetés rávilágított arra, hogy az alábbi jelek is utalhatnak valamiféle zavarra: mindig nedves az alsóneműje, gyakran hirtelen tör rá a vizelési inger, ha pisilnie kell, összegörnyed és toporog, és többször hallottam tőle, hogy fáj a hasa. Nem tudja megmutatni, hogy hol fáj, és ha megmasszírozom neki, akkor azt mondja utána, hogy sokkal jobb. Lehet, hogy egy fertőzés okozza a pisilési zavarokat nála. Előre is köszönöm a válaszát.

    R. Anett

    Kedves Anyuka!

    A kérdésében sok tünetet említ, ezek éjjeli és nappali panaszokról számolnak be. Mindkettő okairól részletesen olvashat a honlapunk „Betegségek” című menüpontjában a „Diszfunkcionális vizelés” és az „Éjszakai ágybavizelés” alcímekben.

    Válasszuk ketté a problémákat. Az éjszakai bevizelés kb. 6 éves korig nem igényel kezelést, utána azonban kivizsgálás és szükség esetén kezelés szükséges, ami a gyermeknephrológusok feladata. Az Ön által leírt vizeletfajsúlyok alacsonyak, kérdés, hogy a reggeli első vizeletből történt-e a mérés és a kisfia bepisilt-e azon az éjszakán.

    A nappali panaszok mindenképpen kórosak, emiatt feltétlenül szükségesnek tartjuk a kivizsgálást. A tervezett telt és üres hólyag melletti UH mindenképpen szükséges, emellett vizeletbakteriológiai vizsgálat, és a specifikus kórolkozók (Ureaplasma urealyticum, Chlamydia, Mycoplasma hominis) vizsgálata is szükséges, amik hasonló panaszokat okozhatnak. A tünetek miatt indokolt lenne urodinámiás vizsgálat is, ami a húgyhólyag funkciójáról adhatna véleményt.

    Üdvözlettel:

    Dr. Juhász Zsolt PhD
  • Tisztelt Doktor Úr! Kislanyom most mult 4eves. Kicsit kesobb,mint 2es fel eves kora ota nappal, 3es fel eves kora ota ejjel is teljesen szobatiszta. A problemank az,h kb 1honapja pisiles utan! (tehat nalunk nem elotte) par csepp pisi becsepeg. Akkor is,ha sokaig ülunk utana a wc-n, h „minden kijojjon”. A kislany minden pisiles utan,amikor feláll a wcrol, csepegésre panaszkodik,es kéri,h papirt tegyunk a bugyijaba. Ezt mi adtunk neki,mert annyira zavarta,h picit nedves a bugyija, papirral kenyelmesebb neki. Spontan vizeletcsepeges nincs(tehat pisilestol fuggetlenul), es ejszakai bevizeles sincs. Jopar honapja sokszor csipett a pisije,de most az egyeltalan nem. Annyit még, h sokszor van felsoléguti problemaja (tul nagy az orrmandula,ezert sok hörghurut, es arcüreg gyull.), es nagyon sokat fajt a hasa az utobbi honapokban. Gyakran bogyosat kakil, erőlkodik is, de mindennap van széklete. Ezen tunetek miatt volt pisi labor: negativ. Vérvétel: a monocita szam volt magasabb, mas rendben. Hasi Ultrahang viszont sok, fel cmes nyirokcsomot talalt a köldök alatti részben. Azt mondtak, ezek megfazasra utalnak,virusos jellegu inkabb,igy nem kaptunk ra antibiotikumot(nem bántam). Viszont kozvetlen ezutan kijott az arcüreg gyull. , es azt is antibio nelkul, u.n. Preotz modszerrel(napokon át, arcüreg átmosassal) oldotta meg ful orr gegeszunk. Ezt csak azert irtam le, hatha latnak osszefuggest a megfazasok, nyirokcsomok a hasban, szorulasos kaki es a pisiles utani vizelet csepeges kozott. koszonettel varom valaszukat

    Ondrus -Kok Viola

    Kedves Anyuka!

    A kb. 1 hónapja jelentkező vizelés utáni vizeletelcsepegés a negatív „pisi labor” ellenére – amit nem tudunk, hogy miből állt, volt-e vizelet bakteriológiai vizsgálat is – lehet fertőzéses eredetű. Erre utalhat a csípő vizelet is. Mindenképpen fontos lenne a vizelet leoltás és tenyésztés, illetve a vizelet specifikus kórokozók irányába történő leoltása. Ezt speciális laborban (ÁNTSZ) kell vizsgáltatni, ezek az Ureaplasma urealyticum, a Mycoplasma hominis és a Chlamydia, és a gyermekénél észlelt tüneteket okozhatják. Az UH leletben észlelt hasi nyirokcsomók valóban utalhatnak fertőzésre. Amennyiben a vizsgálatok negatívak és a panaszok sem szünnek meg néhány hónap alatt, akkor speciális vizsgálatok válhatnak szükségessé (pl. urodinámia). A székletrendezés mindenképpen szükséges, mert ez kiváltója lehet a hólyagműködési zavaroknak, lásd Diszfunkcionális vizelés menüpont. A napi normális székletürítéshez elegendő folyadékbevitel, rostdús ételek, illetve esetlegesen székletlazító kezelés szükséges.

    Üdvözlettel:

    Dr. Juhász Zsolt PhD
  • Tisztelt Dr. Sándor György! Kislányom nyáron volt 6 éves. Eddig még nem volt teljesen sem szobatiszta, sem ágytiszta. Nappal nem rendszeresen bepisil. Ritkán a teljes mennyiséget kiüríti a ruhájába, ez mindig mozdulatlan állapotban történik. Alkalmanként csak néhány csepp vagy kisebb mennyiség kerül a bugyiba. Ez amióta nincs bepelenkázva, folyamatosan ritkul, de vannak időszakok, amikor sokkal gyakoribb. Fájdalmas vizelésről nem panaszkodik, és a vizelések száma sem gyakoribb ilyenkor. A vizeletürítése nagyon gyakori, általában kis mennyiséget ürít erős sugárban. Amikor erős vizelési inger van, legugol és így tartja vissza a vizeletét. Kisebb korában székletürítésével is többször megtette ezt a mozdulatot. (Székletürítése renszeres. naponta van.) Nappal kibírja akár 2-3 órán keresztül is pisilés nélül, de általában fél-egy óránként pisil. Gyakorlatilag minden éjjel bepisil otthon. Az óvodában délutáni alvásnál rendszertelenül, pl. 2 hétig nem pisil be, egy hétig minden alvásnál, annak ellenére,hogy lefektetés után még külön elküldik WC-re. A két szélsőség között bármi előfordul nála. A húgyhólyagját vizsgálták ulrahanggal, a telt és a kiürítet állapot is megfelelő. 2012. májusában a pécsi volt Gyermekkórházban volt néhány napot enuresis kivizsgáláson, szervi okot nem találtak. Vizelet fajsúlyok: 1010-1016. Egy éve 0,2 mg-os Minirin tablettát kapott, amire az éjszakai tünetei javultak, a nappali panaszait nem befolyásolta. Jelenleg a gyógyszerszedés szünetel. Orvosi javaslatra gyermekpszichológus, gyermekpszichiáter vizsgálta ambulánsan EEI-ben. Nem találtak kóros eltérést, enyhén figyelemzaros. Értelmi képességeiben fél évvel jobban tejesített a gyermek az átlagnál. Válaszát előre is köszönöm: Dorottya anyukája

    Baloghné Tomasovszki Ágnes

    Kedves Anyuka! Dorottya tünetei és panaszai húgyhólyag működési zavarra (hólyag túlműködés – overactive bladder) utalnak. A gyakori vizelési ingerek, az erős, késztetések is ezt erősítik meg. Az éjszakai bepisilés részben ennek a következménye, részben ettől független okok is állhatnak a háttérben. Mindenképp kezelni kell, a jó hír, hogy ez a probléma kezelhető, ehhez azonban a diagnózis pontosítása szükséges. A szervi okok kizárása nem elegendő,  mivel alapvetően funkcionális probléma van a háttérben! Kérem, hogy a további teendők részteleinek egyeztetés céljából egyeztessünk személyesen, telefonon (elérhetőségeimet a www. rokusrendelo.hu oldalon találja meg)! Üdvözlettel,

    Dr. Sándor György

Töltse ki tüneti kérdőívünket!

Küldje be Ön is kérdését!